porno porno izle porno film izle







HR Generalista Képzés

Új alapszervezet alakult a II

Tömeges belépés – új alapszervezet

 


2006. február 2-án ötvenegynéhány kilométeres autóút után megérkeztem Prügyre a Mezőgazdasági Részvénytársaság központi telepére.

 

A gépjavító üzem szerelő csarnokába belépve, meglepődve tapasztaltam hogy milyen sokan állják körbe és hallgatják Rácz László az Rt. igazgatóságának elnökét, aki a jelenről és jövőről, a jövő lehetőségeiről beszélt a munkavállalóknak.

 

Pár perc múlva lehetőséget kaptam arra, hogy szóljak a munkavállalói érdekvédelem szükségességéről, bemutassam a MEDOSZ-t és annak tevékenységét.

Maga a műhely, annak levegője a sok-sok ember jelenléte már egyfajta miliőt teremtett, és ebben a közegben úgy éreztem, és a szemekből azt olvastam ki, hogy a tájékoztatómat érdeklődéssel fogadták a munkavállalók.

A tájékoztatóm végén azzal köszöntem el a jelenlévőktől – otthagyva számukra a belépési nyilatkozatot- , hogy reményeim szerint mind több olyan munkavállalóval találkozhatok majd akik, már a MEDOSZ tagjai.

 

2006. február  7-én a késő délutáni órákban elindult a fax és nem győztem csodálkozni azon, hogy csak nem akarja abbahagyni a csoportos belépési nyilatkozatok nyomtatását.

Valami történhetett Prügyön, megtörtént valami felismerés, mert a 90 fő munkavállalót foglalkoztató társaságtól 71 fő munkavállaló lépett be szakszervezetünkbe. Erről a jó hírről örömmel számoltam be a 2006. február 8-i ügyvivői értekezleten kollégáimnak.

 

Ha ekkora a bizalom kötelességemnek éreztem, hogy gyorsan meglépjem a következő lépést. Kérésemre 2006. február 13-ra hétfőre lehetőséget kaptam Rácz úrtól arra, hogy a szakszervezet alakuló ülésének előkészületi megtehessük. E napra  ugyanazon műhelyben hasonló jelenlét mellett sikerült ágazatonként megbízni egy-egy jelölő bizottsági tagot a választások előkészítésére. Még aznap megtartotta a jelölő bizottság az alakuló ülését és megválasztotta elnökét Kiss János személyében. A jelölő bizottsággal sorra vettük az elvégzendő feladatokat, - a szakszervezeti csoportok megalakítását, - a szakszervezeti csoportok élére a bizalmiak megválasztását valamint a megalakítandó alapszervezet tisztségviselői körének a körvonalazását. Abban állapodtunk meg, hogy a jelölő bizottság javaslatot fog készíteni a titkár, az elnök, a gazdasági felelős és a számvizsgáló személyére.

 

Egy hét múlva 2006. február 20-án reggel hét órai kezdettel megtartottuk a MEDOSZ Prügyi Mezőgazdasági Rt. munkahelyi alapszervezetének alakuló ülését.

Az ülésen a tagok 79,8 %-a jelent meg , így a határozatképesség biztosított volt.

 

Az ülés első határozatában egyhangú szavazás mellett kimondta a MEDOSZ munkahelyi alapszervezete megalakulását.

Innentől kezdve felpörögtek az események. A jelölőbizottság javaslatára, a jelenlévők a nyílt szavazás mellett voksolva, megválasztották az alapszervezet tisztségviselőit.

 

Kik is kaptak bizalmat az elkövetkezendő öt évre ?

 

SZB. titkárként                    Die Miklós

SZB. elnökként                    Kovács Miklós

Gazdasági felelősként     Sikesdi Sándorné

Számvizsgálóként                 Bátori Sándor

 

Milyen döntések születtek még meg az alakuló ülésen ?

 

-         megbízták a megválasztott SZB. titkárt az alapszervezet MEDOSZ-nál történő regisztrálásával, a pénzintézeti számlanyitással, és azzal, hogy tájékoztassa az Rt. vezetését a megalakulásról és a megválasztott tisztségviselőkről.

-         a titkár megkapta a megbízást arra is, hogy kezdje el a Kollektív Szerződés megkötésének előkészületi munkáit.

-         végül az alakuló ülés döntött abban is, hogy a 100 Ft-os Signál biztosítási csomag választásával kösse meg a titkár a csoportos biztosítási szerződést.

 

A régió területi választmánya gratulál az új alapszervezet megalakulásához, a megválasztott tisztségviselőknek munkájukhoz sok sikert kíván felajánlva a teljes körű segítséget a mozgalmi munka elindításához.

 

MOGYORÓSI GYULA

régióvezető  


 

 Nyomtatóbarát verzió     Email-ban tovább küldöm ismerösömnek

  





Szakszervezetek.hu
legfrissebb híre:

Nem sikerült a lekérdezés, MySQL hibaüzenet: