ASzSz ESZT Liga MSZOSZ Munkastanacsok SZEF

“E rendszernek voltam konkrét terméke. Ez voltam.”

Beszélgetés Gáspár Sándorral

Gáspár Sándor í917-ben született, tizenkét gyermekes családban. Eredeti foglalkozása motorszerelő. 1935-ben lépett be a vasasszakszervezetbe. 1936-ban lett az MSZDP, 1940-ben a KMP tagja. 1947-ben a Vasasszakszervezet

főtitkár -helyettese, majd főtitkára. 1952-1957 között a SZOT főtitkárhelyettese, majd elnöke.1957-től az MSZMP KB, 1959-től a Politikai Bizottság tagja, a budapesti pártbizottság első titkára. 1965-től 1988-ig a SZOT főtitkára. 1947-től országgyűlési képviselő, 1954-től az Elnöki Tanács tagja. A Szakszervezeti Világszövetségnek 1978-tól 1989-ig volt az elnöke

 

- A Steyer gyár műszerésze 1935-ben, és belépett a Vasasszakszervezetbe, és 1945 után onnan került hosszú évtizedekre a hatalom csúcsára. Azt is mondhatnánk, ez akkoriban egy klasszikus életút volt.

- Az valóban törvényszerű volt, ha egy fiatal munkás bekerült dolgozni a gyárba, megtalálták a szakszervezetisek, a szociáldemokraták. A Váci út és Lehel út között életre szóló elkötelezettségek, barátságok alakultak ki. Ma is az egyik legjobb barátom egy akkori szaki, aki bizalmi társam volt az üzemben. Hamarosan főbizalmi lettem, mert világéletemben ösztönösen valamit tenni akartam. A szakszervezetben ezt meg lehetett tanulni. Egy év múlva már tagja voltam a Szociáldemokrata Pártnak. Aki emlékszik még arra, hogy az milyen világ volt a munkásnak, az tudja, hogy nem akarhattunk mást, mint azt a nagyon igazságtalan világot megváltoztatni. Most sem hiszem, hogy ez az egyetlen járható út, a kapitalizmus építése. Aki élte a kapitalizmust, az tudja, hogy nem az övé az a rendszer. Én a szocializmusról Weishauséktól, Deményéktől hallottam. Aztán Veres Péter, Braun Soma, Kassák Lajos voltak a tanítóink. Mert nemcsak én, hanem nagyon sokan vonzódtunk egy olyan világ felé, amelyik majd igazságosabb lesz.

Emlékszem, amikor elmagyarázták, miért lépjek be a Kommunista Pártba. Én akkor elhittem, 1937-ben, hogy nekem ott a helyem, mert a kommunisták gyorsan meg akarják csinálni az új világot. Hol tévesztettünk utat? Talán, mert az egész olyan művi volt, ahogy a Szovjetuniót is megcsinálták. A szakszervezet meg azért kellett, hogy a hatalomra kerüljenek. A szakszervezeti mozgalom tragédiája ott következett be, hogy a munkáspártok ideológiájának csapdájába esett. Felhasználták a szakszervezeteket. Díszítő elemként kellett csak a szakszervezet. A pártok tagsága kevés, kell a tömegbázis. Ez jól látszódott akkoriban már mindenütt. A Vasas nemzetköziseként, ifiként sok mindent átláttam.

- Hogyan került előtérbe a pártmunkában?

- Az MKP-ban kevés embernek volt szakszervezeti múltja. Talán a Marosánon kívül, nem is nagyon volt senkinek. Kossa aztán beiskolázott hathetes pártiskolára Debrecenbe. Már akkor voltak jelek, hogy valami hibádzik. De én ezt nem akartam tudomásul venni. Volt egy tanulótársam Sárkány Ferencnek hívták, mindig azt duruzsolta nekem, hogy nem érzi itt jól magát. Itt nem arról beszélnek, amiről régen szó volt. “Te Gazsi, én kilépek innen.”- mondta, és el is ment. Később fogorvos lett. A másik, ami korán véglegesen felébreszthetett volna: a békekölcsönjegyzés. 1947-48-ban a Vasasszakszervezet főtitkárhelyetteseként dolgoztam. Beszélgettünk a békekölcsönjegyzésről, mert nem igen tetszett a dolog. Emlékszem, Mekis József mondogatta, ez nem lesz jó. Kérdeztem Kádárt, hogy látja a kérdést. Azt válaszolta, amit a Rákosi mond, ha nem is ért vele egyet, azt elfogadja. Hát így volt ez valahogy. Eleinte, én voltam a morgó proli. Nem voltam képzett ember, de megmondtam a magamét. Aztán beiskoláztak az SZKP-re, az Áprilisi tézisek vázlatát eredetiben olvastam. Itt tudtam meg sok mindent a koncepciós perekről, óriási pofonként ért. Először merült fel bennem, hogy a legtisztább célt is lehet ilyen eszközökkel ferdíteni. Az iskola befejezése előtt hazahívtak. Rákosi megmondta, hová megyek dolgozni, a SZOT-ba. Gerő az türelmesen magyarázta el, hogy az lesz a pártmunkám, kezdjek kedvvel hozzá. Az volt a szakszervezeti mozgalom teljes gúzsbakötésének ideje. A párt vezető szerepe törvény lett. A szakszervezet megtűrt szereplője lett a politikai életnek. Egy KB ülésen Rákosi azt mondta, hogy a “szakszervezet nyeletlen bicska penge nélkül”. Ezzel a fejjel tudom, azt kellett volna mondanom, hogy nem vállalom. Ma tudom így, hogy mit kellett volna csinálnom. Ma tudom így, hogy a bukás oka benne volt a rendszerben. De akkoriban megnyugtattam a lelkiismeretemet azzal, hogy elmondtam a véleményemet. Nem megalkudtam, beletörődtem a dolgokba. Aztán Kádár is börtönbe került. Soha sem felejtem el, amikor szabadult, felhívott, és megkérdezte: ugy-e, nem hitted el, hogy bűnös vagyok. Drámai helyzet volt. Megmondtam, hogy elhittem. Ilyen világ volt. Mit tettem ? Az 1952-es nagy sztrájk után, amit Péter Gábor vert le, közben jártam, hogy a Vasas börtönbezárt szakszervezetisét kiengedjék. Kerestem a támogatókat, hogy az 50-es határozatot kivonják a forgalomból. Veres Péter támogatott abban, úgy 1956 februárjában volt szó róla, hogy “a vasba és betonba öntött szindikalizmus” jelzőt eltöröljék. Sokat tűnődtem azon, azt kell-e tennünk, hogy beigazoljuk, hibás a szocializmus eszméje, vagy teszünk érte, hogy közelítsen az elmélet és a gyakorlat. A szocializmus eszméje már 1917-től félrement. De nem lehetett azt sem engedni, hogy visszajöjjön, ami 45 előtt volt.

- 1956 eseményei reményt adtak egy emberarcúbb szocializmus megvalósítására.

- Ma már sokan sokféleképpen értékelik azokat a napokat. Sajátosan éltem meg, vese problémával küszködtem, kórházban is voltam. Kisgyerekem volt, a feleségemet és őt helyeztem biztonságba. Én magam többfelé laktam, laktam Fockéknál is. Jöttek a telefonok az üzemekből, mit kell csinálni. A szakmák követelték a szovjet csapatok kivonását. Mentünk be Nagy Imréhez, november 1-én, vagy másodikán, éjjel 11 felé. Kerestük Kádárt, senki nem tudta, hol van. Vásárhelyi azt mondta, várjuk meg Nagy Imrét, beszéljünk vele. Vagy negyven percig beszélgettem akkor Lukács Györggyel, ott volt Köböl, Horváth Márton. Lukács azt mondta, ki fog alakulni a többpártrendszer, és az első választásnál 3-4 képviselőnk lesz a parlamentben. Engem az foglalkoztatott, mi lesz a szakszervezettel. Közelíteni akartunk az érdekvédelemhez, visszahozni a törvénytelenül elüldözött szociáldemokratákat. Kerestük a helyünket. Megzavarodott időszak volt. Volt felforrósodott ellenforradalmi hangulat, s ezt sem szabad elfelejteni. Ez az időszak nem hasonlítható 88/89-hez. Az emberek akkor sok mindent akartak, a hibákat akarták kijavítani. de a rendszert nem akarták megváltoztatni. Ezért maradt meg bázisnak a szociáldemokrata irányzat, amely, ha kislépésekkel is, de jobbítani akart.

1957-ig nem volt érdemi munka. Aztán megint elfogadtam a magyarázatokat, miért kell az SZVSZ-ben maradnunk Az biztos, hogy a tagságot nem izgatta az SZVSZ-ből való kilépés. Emlékszem, Lipcsében, hányan faggattak, mi történt nálunk. A Skót Bányászok meghívtak az 57-es május elsejére. Aztán kisebbségben maradtam az 57-es plénumon a szakszervezetek párttól való függetlensége kérdésében. Nagy vita volt a januári plénumon, összevesztem Kádárral a függetlenség dologban. Persze kibírtuk a vitát, mert a mienk régi ismeretség volt. Nem akartam a politikai bizottsági tagságot. Nem akartam csinálni tovább, de Kádár kapacitált, hogy mégis vállaljam. Kádár nem értette a szakszervezeteket. Apró gerincét összetörték, bár jó szándékú ember volt. Maradt az 50-es határozat is, de abban született döntés, hogy módosítani kell menet közben. Voltak közös nevezők abban, hogy korrigálni kell a hibákat. Lépésről lépésre lehetett csak előrehaladni., minimális lehetőségeink voltak. Az akkori helyzetet jól jellemzi, hogy az 56 utáni első szakszervezeti választásokon 22% volt csak a párttag a megválasztott tisztségviselők között. Aztán visszahívtuk a régi szocdemeket, Somogyi, Vas-Witteg és a többiek bekerültek az elnökségbe. Megvoltak a garanciák, hogy Rákosiék nem jönnek vissza. Ezért kellett, hogy Kádár maradjon, ha nem vállalja, a szovjetek, egy másik helytartót küldenek. Tragédiája, hogy kényszerből csinált végig dolgokat…….

********

(Ez a beszélgetés folytatódik, Gáspár Sándor beszél a 60-as, 70-es évekről és beszél a közelmúltról is. Érdemes talán meghallgatni, mit gondol akkori életéről ma távol a hatalomtól, az élete nem könnyű szakaszában)

Lux Judit